>, Pedagógia, gyógypedagógia>Sorsfordító gyerekek – Speciális nevelési igényű gyerekek útja az "egész"-ség felé

Sorsfordító gyerekek – Speciális nevelési igényű gyerekek útja az "egész"-ség felé

2790 Ft 2510 Ft

Kívánságlistába
Kívánságlistába

Remény és csalódás, megbékélés és gyötrelmes szembesülés végeláthatatlan sorozatán bukdácsolnak végig azok a családok, amelyekben sérült gyermek születik. Az elfogadás folyamata nehéz, és a családok sokszor magukra maradnak a gondjaikkal. Ha képesek is feldolgozni az első traumát, a szemmel látható vagy később jelentkező fogyatékosságok naponta emlékeztetik őket a veszteségre. A szülők ilyenkor legtöbbször kétségbeesetten keresik a segítséget: időt, energiát, pénzt nem sajnálva, önfeláldozó módon hordják gyermeküket a legkülönbözőbb terápiákra és fejlesztésekre, azt remélve, hátha behozza a lemaradását. Közben azonban sokszor elfelejtenek játszani, örülni − egyszerűen szeretni. szerzőpáros, Singer Magdolna mentálhigiénés szakember és Szabolcs Judit gyógytornász-terapeuta megpróbál kiutat mutatni ebből az útvesztőből. Kötetükben a sérült gyermekek és az őket nevelő szülők szívszorító és egyben felemelő vallomásai mellett szót kapnak a szakemberek is: neves orvosok fejtik ki véleményüket a korai fejlesztés kérdéséről, majd Szabolcs Judit holisztikus szemléletével, módszereivel, alapelveivel és tapasztalataival ismerkedhet meg az olvasó.

Cikkszám: 2723 Kategóriák: , Szerző: Singer Magdolna, Szabolcs Judit

Leírás

<span style="line-height: 115%; font-family: ">Remény és csalódás, megbékélés és gyötrelmes szembesülés végeláthatatlan sorozatán bukdácsolnak végig azok a családok, amelyekben sérült gyermek születik. Az elfogadás folyamata nehéz, és a családok sokszor magukra maradnak a gondjaikkal. Ha képesek is feldolgozni az első traumát, a szemmel látható vagy később jelentkező fogyatékosságok naponta emlékeztetik őket a veszteségre. A szülők ilyenkor legtöbbször kétségbeesetten keresik a segítséget: időt, energiát, pénzt nem sajnálva, önfeláldozó módon hordják gyermeküket a legkülönbözőbb terápiákra és fejlesztésekre, azt remélve, hátha behozza a lemaradását. Közben azonban sokszor elfelejtenek játszani, örülni − egyszerűen szeretni. szerzőpáros, Singer Magdolna mentálhigiénés szakember és Szabolcs Judit gyógytornász-terapeuta megpróbál kiutat mutatni ebből az útvesztőből. Kötetükben a sérült gyermekek és az őket nevelő szülők szívszorító és egyben felemelő vallomásai mellett szót kapnak a szakemberek is: neves orvosok fejtik ki véleményüket a korai fejlesztés kérdéséről, majd Szabolcs Judit holisztikus szemléletével, módszereivel, alapelveivel és tapasztalataival ismerkedhet meg az olvasó. A könyv segítséget nyújt a bajba jutott szülőknek, de mindenekelőtt egy egészen másfajta szemléletre tanít: elfogadásra, örömre, önátadásra és az életbe vetett bizalomra.</span>

További információk

Szerző

Singer Magdolna, Szabolcs Judit

Kategóriák