>, Beszédértés, beszédfejlesztés, Pszichológia>A változó agy – Elképesztő történetek az agykutatás élvonalából

A változó agy – Elképesztő történetek az agykutatás élvonalából

2490 Ft

Kívánságlistába
Kívánságlistába

Az agy képlékeny, élő szerv, amely képes megváltoztatni önnön szerkezetét és működését. Az idegrendszer kutatásának e minden bizonnyal legfontosabb felfedezése, az úgynevezett neuroplaszticitás alapjaiban cáfolja meg azt az évszázadok óta vallott elképzelést, miszerint a felnőtt agy képtelen a változásra. Ez a felismerés reményt kínál azoknak, akik szellemi korlátokkal vagy gyógyíthatatlannak vélt agykárosodással küszködnek, ugyanakkor az egészséges agyra vonatkozó ismereteinket is gyarapítja. Dr. Norman Doidge A változó agy című kötetében lenyűgözően érdekes esettanulmányokkal mutatja be, milyen döbbenetes mértékű fejlődést értek el olyanok, akiknek állapotát más szakemberek már reménytelennek nyilvánították. Megismerünk egy fél aggyal született nőt, akinek másik agyféltekéje úgy alakult át, hogy teljes agyként működjön; vakokat, akik látni tanulnak; olyan személyeket, akiknek megfiatalították idősödő agyát, vagy eltüntették kínzó fantomvégtag-fájdalmait. Az agy változásra való képességének felismerésével jobban megérthetjük az olyan titokzatos jelenségeket is, mint a szerelem, a szexuális vonzalom vagy az ízlés.

Cikkszám: 2573 Kategóriák: , , Szerző: Norman Doidge

Leírás

Az agy képlékeny, élő szerv, amely képes megváltoztatni önnön szerkezetét és működését. Az idegrendszer kutatásának e minden bizonnyal legfontosabb felfedezése, az úgynevezett neuroplaszticitás alapjaiban cáfolja meg azt az évszázadok óta vallott elképzelést, miszerint a felnőtt agy képtelen a változásra. Ez a felismerés reményt kínál azoknak, akik szellemi korlátokkal vagy gyógyíthatatlannak vélt agykárosodással küszködnek, ugyanakkor az egészséges agyra vonatkozó ismereteinket is gyarapítja. Dr. Norman Doidge A váltzó agy kötetében lenyűgözően érdekes esettanulmányokkal mutatja be, milyen döbbenetes mértékű fejlődést értek el olyanok, akiknek állapotát más szakemberek már reménytelennek nyilvánították. Megismerünk egy fél aggyal született nőt, akinek másik agyféltekéje úgy alakult át, hogy teljes agyként működjön; vakokat, akik látni tanulnak; olyan személyeket, akiknek megfiatalították idősödő agyát, vagy eltüntették kínzó fantomvégtag-fájdalmait. Az agy változásra való képességének felismerésével jobban megérthetjük az olyan titokzatos jelenségeket is, mint a szerelem, a szexuális vonzalom vagy az ízlés. E könyvet olvasva egyszer s mindenkorra megváltozik az ember természetéről és lehetőségeiről alkotott képünk.

További információk

Szerző

Norman Doidge

Kategóriák