>>M. Nádasi Mária: Adaptivitás az oktatásban

M. Nádasi Mária: Adaptivitás az oktatásban

2000 Ft

Kívánságlistába
Kívánságlistába

Az együtt tanított diákok a tanulásra való felkészültség, motiváltság szempontjából különböznek egymástól. Ez a könyv arra vállalkozik, hogy ennek a helyzetnek a meghaladásához adjon elméleti fogódzókat is, gyakorlati segítséget is. Ennek érdekében kísérletet tesz a kapcsolódó fogalomrendszeren belül az egységesség, a differenciálás, az adaptivitás értelmezésére a zárt és a nyílt oktatás körülményei között, majd részletesen foglalkozik az adaptivitás megvalósíthatóságával a napi gyakorlatban – kitérve mind a tanulók, mind a pedagógusok, mind a szülők szempontjaira.

Cikkszám: 1905 Kategória:

Leírás

<div style="text-align: justify;">Sem pedagógusnak, sem gyereknek nem könnyű az iskolában, ha a nálunk nagy hagyományokkal rendelkező egységes tanítás-tanulásszervezésben folyik az oktatás. Nem könnyű, mert az együtt tanított diákok a tanulásra való felkészültség, motiváltság szempontjából különböznek egymástól. Ha erre a pedagógus nem tud vagy nem akar tekintettel lenni, akkor a tanulók teljesítménye garantáltan széles körben fog szóródni a kitűnőtől akár a bukásig, az oktatás folyamatát pedig pedagógus-tanuló konfliktusok fogják végigkísérni. Ráadásul mind a pedagógusok, mind a tanulók belefáradnak a tanításba, tanulásba, kiábrándulnak az iskolából mint élettérből.<br />Ez a könyv arra vállalkozik, hogy ennek a helyzetnek a meghaladásához adjon elméleti fogódzókat is, gyakorlati segítséget is. Ennek érdekében kísérletet tesz a kapcsolódó fogalomrendszeren belül az egységesség, a differenciálás, az adaptivitás értelmezésére a zárt és a nyílt oktatás körülményei között, majd részletesen foglalkozik az adaptivitás megvalósíthatóságával a napi gyakorlatban – kitérve mind a tanulók, mind a pedagógusok, mind a szülők szempontjaira.</div>

Kategóriák