Játékos feladatokkal tarkított, részképességeket – figyelmet és koncentrációt – fejlesztő munkafüzet. A Jól figyelj! sorozat mesés munkafüzete, mely a gyermekek vizuális figyelmének és a kéz finommozgásának fejlesztését tűztük ki célul. Színes foglalkoztatónkat óvodás gyermekek életkorához igazítottuk.
Jól figyelj! Meséljünk együtt – Figyelmet és koncentrációt fejlesztő munkafüzet óvodásoknak és kisiskolásoknak
890 Ft
Leírás
A Jól figyelj! foglalkoztató füzet az iskolába készülő 5-7 éves gyermekek számára szól. A mese nemcsak az anyanyelv spontán fejlesztője, hanem az erkölcsi, esztétikai nevelés, a szociális képességek és –kiemelten- a gondolkodás, a gondolkodási műveletek fejlesztője is. A kezükben tartott gyakorló füzet elsősorban az iskolába készülő gyermekeknek szól. Olyan ismert mesék találhatók benne, amelyek történeteire emlékezhetnek a gyerekek, hiszen hallhatták az óvodában, bölcsődében és a szülőktől is. Nehezített a mesélés azzal, hogy elvárja a gyermek együttműködését, tartós figyelmét, hiszen neki kell a képek segítségével kiegészítenie a történetet. Ezt csak akkor tudja megtenni, ha végig koncentrál, követi az eseményeket, ha felismeri, azonosítja a képen szereplőket, ha grammatikailag is helyesen illeszti be a szövegkörnyezetbe a neveket, tárgyak megnevezéseit. Motiválóak lehetnek a képek, mert általuk a gyermek úgy érzi, hogy érti, ismeri a történetet, ő is képes elmesélni azt. Mindezek segítik és fejlesztik a szövegértést, a beszédkészséget, bővítik a szókincset.