Edzéstudomány

5980 Ft

Kívánságlistába
Kívánságlistába

Szerkezete több területen is eltér a korábbi edzésmódszertani szakkönyvekétől. Egyrészt két, célját tekintve egymástól elkülönülő, nagy fejezetre (A versenysportbeli felkészülés, A rekreációs edzés) oszlik. Másrészt a versenysporttal foglalkozó fejezetben a kiválasztásnak, a tehetséggondozásnak, az utánpótlásedzésnek és teljesítményfejlődésnek a megszokottnál nagyobb, a sikerben betöltött szerepével arányosabb teret szentel. Külön felhívja a ­figyelmet az új eredményekre, mint a felkészülés alapelveinek és az alkalmazkodás törvényszerűségeinek bővülésére, továbbá az erő, gyorsaság és hajlékonyság fejlesztési módszereinek sokrétűbbé válására. A könyvet testnevelő tanároknak, edzőknek és rekreációs szakembereknek, illetve ezen tudományterületek oktatóinak és hallgatóinak ajánljuk elsősorban.

Cikkszám: DC2211 Kategória: Szerző: Harsányi László

Leírás

Az Edzéstudomány című kötet a sportbeli felkészüléssel és a testi-lelki egészség érdekében végzett edzéssel foglalkozik. Az Edzéstudomány cím azt hivatott jelezni, hogy a korszerű gyakorlati tapasztalatok mellett e tárgykörben is egyre nagyobb teret hódítanak a tudományos kutatási eredmények. Szerkezete több területen is eltér a korábbi edzésmódszertani szakkönyvekétől. Egyrészt két, célját tekintve egymástól elkülönülő, nagy fejezetre (A versenysportbeli felkészülés, A rekreációs edzés) oszlik. Másrészt a versenysporttal foglalkozó fejezetben a kiválasztásnak, a tehetséggondozásnak, az utánpótlásedzésnek és teljesítményfejlődésnek a megszokottnál nagyobb, a sikerben betöltött szerepével arányosabb teret szentel. Külön felhívja a ­figyelmet az új eredményekre, mint a felkészülés alapelveinek és az alkalmazkodás törvényszerűségeinek bővülésére, továbbá az erő, gyorsaság és hajlékonyság fejlesztési módszereinek sokrétűbbé válására. A könyvet testnevelő tanároknak, edzőknek és rekreációs szakembereknek, illetve ezen tudományterületek oktatóinak és hallgatóinak ajánljuk elsősorban.

További információk

Szerző

Harsányi László

Érdekelhetnek még…

Kategóriák