Szuperérzékeny vagyok?

Elfogyott

Aron több évtizede foglalkozik az erős érzékenységgel, és mind kutatásai, mind terápiás eredményei azt bizonyítják, hogy egy igen értékes és népes csoportról van szó. Minden ötödik ember ide tartozik – és szó sincs róla, hogy csak nők! Ők azok, akiknek bátorságával és küzdőszellemével már a pólyában is elégedetlenek voltak szüleik. Nem értették, miért engedi csemetéjük akár egy kisebbnek is, hogy játékát elvegye, miért nem bízik a csúszdában, miért nem mondja meg az óvónőnek, hogy már tud olvasni, és miért keseredik el mindeközben olyan „fölösleges” dolgok miatt, mint például más emberek érzései vagy reakciói.

Kívánságlistába
Kívánságlistába
Cikkszám: 2771 Kategóriák: , , , Szerző: Dr. E. Aron

Leírás

F. Várkonyi Zsuzsa Előszava

Elaine Aron nevét nálunk is sokan emlegetik majd nagy hálával: munkássága felszabadította a lakosság 20%-át az alól a nyomás alól, amellyel születésük óta küszködnek! A mi kultúránk ugyanis – tehát az európai és észak-amerikai kultúra – nem sokra becsüli a szuperérzékeny embert. Aron azonban több évtizede foglalkozik az erős érzékenységgel, és mind kutatásai, mind terápiás eredményei azt bizonyítják, hogy egy igen értékes és népes csoportról van szó. Minden ötödik ember ide tartozik – és szó sincs róla, hogy csak nők! Ők azok, akiknek bátorságával és küzdőszellemével már a pólyában is elégedetlenek voltak szüleik. Nem értették, miért engedi csemetéjük akár egy kisebbnek is, hogy játékát elvegye, miért nem bízik a csúszdában, miért nem mondja meg az óvónőnek, hogy már tud olvasni, és miért keseredik el mindeközben olyan „fölösleges” dolgok miatt, mint például más emberek érzései vagy reakciói.

Ha a kedves Olvasó máris felismerte önmagát a fenti leírásban, akkor ezt a könyvet neki is érdemes megismernie. A szuperérzékenység ugyanis alkati adottság: finom idegrendszert és intenzív belső megélésmódot feltételez, és ahogyan az alkati adottságoknál általában, úgy itt is kevés az esély ennek megváltoztatására. Az érzékenység leplezése persze megtanulható, a többség talán meg is tanulja, hiszen környezetünk nagy nyomás alatt tartja a szuperérzékenyeket. Ők kezdettől azt az üzenetet kapják, hogy velük van valami baj, velük „nem stimmel valami”. Holott működésmódjukat több más – toleráns, spirituálisan gondolkodó – kultúrában a legnagyobb tisztelet övezné.

Ez a nyomás okozza azután, hogy idegennek érzik magukat ebben a versengő-küzdő-hatalomközpontú világban. Pedig az idegenségből fakadó zártság nem is feltétlenül része a szuperérzékenységnek (sok extrovertált tartozik ebbe a csoportba), ez inkább csak válaszként alakulhat ki a környezet folyamatos elutasítására. Emiatt azonosítja – tévesen – jó néhány, tipológiával foglalkozó pszichológiai iskola az érzékenységet az introverzióval. Valóban vannak erősen zárt személyiségek ebben a csoportban, akiket környezetük „magánakvalónak” is nevezhet, de léteznek olyanok is, akik megszállottan, „önzetlenül” szolgálnak szép, magasrendű ügyeket – közös vonásuk, hogy mindkét altípus gondosan kikerüli a földi acsarkodások színtereit.

Aron több önismereti kérdőívet is kidolgozott, amellyel ki-ki lemérheti saját érzékenységi fokát. Aki az ott szereplő állítások többségében felismeri saját működésmódját, biztosan a szuperérzékenyek közé tartozik. És a szerző annak szenteli könyvét, hogy olvasói lépésről lépésre megtanulják becsülni  és saját javukra fordítani ezt az adottságukat. Azért gondolom ezt a könyvet sors-fordítónak az érzékeny ember számára, mert ebben a megvilágításban talán először láthatja alkatát nyereségesnek, és először kaphat jóvátételt korábbi, igazságtalanul lepontozott bizonyítványáért.

A mi környezetünk százötven éve haladás-mániás, bő száz éve teljesítmény-központú, azaz hajszoló és sürgető, és jó ötven éve olyan mértékig versengő, hogy áldozatok már nemcsak a vesztes oldalon születnek, hanem egészség-romboló és lélek-ölő hatásával a nyertesek között is. Ebben a harsány világban végső soron minden az ego győzelméről vagy vereségéről szól. Főszerepet a nagy hang, az egyéni, kézbe fogható és kirakatba tehető jutalmak kapnak. Márpedig az ezekért folytatott tülekedésben a szuperérzékeny ember szinte törvényszerűen a peremre sodródik. Az ő erőssége ugyanis a történések belső megélése, az ő jutalma az ideáloknak való megfelelés, az ő egyensúlya a nyugalom. Mert mércéjét saját lelkiismerete adja, nem pedig a külső megerősítések.

Elaine Aron, aki maga is a szuperérzékeny csoportba tartozik, egész munkásságát annak szenteli, hogy rehabilitálja ezt a típust. Négy könyvet adott ki e témában, és évek óta folyóiratot jelentet meg a szuperérzékenyek számára. Ír többek között az érzékenység és szerelem kapcsolatáról, valamint az érzékenység és önismeret összefüggéseiről is.

Reméljük, hogy Magyarországon is hamarosan ismert lesz valamennyi könyve, és hogy nálunk is kialakul a szuperérzékenyek hálózata, akik éppen az által képesek segíteni egymás boldogulását, hogy „egy nyelvet beszélnek”, és ökölvívás helyett sportként egymás felemelését és a természeti elemekkel való összekapcsolódást részesítik előnyben. Ezeket igyekeznek tömegsporttá tenni e kiadvány és e mozgalom magyar kezdeményezői is.

 

Dr. E. Aron:  Szuperérzékeny vagyok? c. könyvének  Előszavából részletek:

„Bőgőmasina!”    …     „Gyáva nyúl!”     …     „Ne kényeskedj!”

A múlt hangjai? Ismerősen cseng-e a jóindulatú figyelmeztetés: „A saját érdekedben mondom, ne vegyél mindent a lelkedre!”?

Ha olyan voltál, mint én, gyakran hallhattál ehhez hasonló megjegyzéseket, és bizonyára úgy érezted, nagyon kilógsz a sorból. Én a magam részéről meg voltam róla győződve, hogy rejtegetni való hiányosságban szenvedek, ami másodrendű életre kárhoztat. Azt gondoltam, valami nem stimmel velem.

Az érzékeny idegrendszer normális jelenség, alapvetően semleges személyiségvonás. Feltehetően öröklött, és az emberek 15-20%-ánál figyelhető meg. Azt jelenti, hogy sokkal érzékenyebben reagálsz a környezetedben lévő finom részletekre, és ez sok esetben nagy előnyt jelent. Ugyanakkor könnyebben kerülsz fokozott izgalmi állapotba, ha túl sokáig tartózkodsz olyan helyen, ahol rengeteg a látnivaló, vagy túl sok a zaj, és ettől az idegrendszered túlterheltté válik. Az érzékenységnek tehát megvannak az előnyei és a hátrányai is.

A mi kultúránkban ez a tulajdonság, ahogy azt valószínűleg a saját bőrödön is tapasztalhattad, nem éppen ideális. Szerető szüleid és jóindulatú tanáraid bizonyára megpróbáltak segíteni, hogy „úrrá légy” az érzékenységeden, mintha csak valami rendellenességben szenvednél. A többi gyerek sem mindig értett meg. Felnőttként pedig nyílván nehezebb megfelelő pályát vagy társakat találni, és gondjaid lehetnek az önbecsülés és az önbizalom terén is.

Miben segít ez a könyv?

A könyvben minden olyan információ szerepel, amelyre ezzel a tulajdonságoddal kapcsolatban szükséged lehet. Ez az egyedülálló munka öt éves kutatás, számos mélyinterjú, klinikai tapasztalat, több száz szuperérzékeny résztvevővel tartott tanfolyam és egyéni konzultáció, valamint a témával kapcsolatban rendelkezésre álló pszichológiai ismeretanyag figyelmes áttanulmányozásának eredménye. Az első három fejezetből megismerheted a személyiségvonásodat megalapozó tényeket, és megtanulhatod, hogy miként kezeld az idegrendszeredet érő túlzott ingeráradatot, valamint az emiatt fellépő túl nagy feszültséget.

                Ezt követően azt vizsgáljuk, milyen hatással van az érzékenységed saját életedre, munkádra, kapcsolataidra és a lelki életedre. Rávilágítok olyan előnyökre, amelyekre talán sohasem gondoltál, valamint tanácsokkal látlak ela szuperérzékeny személyek körében gyakorta felmerülő problémák kezelésével kapcsolatban, mint amilyen a félénkség, vagy a megfelelő munka kiválasztása.

                Nagy út áll előttünk. A legtöbb szuperérzékeny ember, akinek a könyvben található információk révén segíteni tudtam, azt állította, hogy az élete jelentős fordulatot vett, és azt tanácsolták, hogy ezt a tudást osszam meg Veled is.

 

Könyv ajánlások

Vekerdy Tamás, pszichológus:

„ Fontos könyv! Ha szülők vagytok, vagy óvónők, tanítók, tanárok – vagy netán elkeseredett vagy dühös kamaszok, esetleg „örök” kamaszok, mint annyian közülünk – olvassátok!”

Vásáry Tamás, zongoraművész és karmester:

“Az emberek azért nem értik, hogy miért nem értik az Élet értelmét, a Világot, az Embereket, mert nem értik önmagukat. Ez a könyv mindenkinek segít eljutni önmagához a benne, a mindenkiben lakozó Istenhez. Lehet-é többet segíteni, ennél többet adni? A Szuperérzékeny csak annyit kíván, hogy elfogadják, befogadják. Köszönöm a szerzőnek, hogy megírta, és kívánom, hogy minél több lélekhez eljusson! A Világ jobb lesz tőle.”

Palya Bea, énekes, előadóművész

Szerintem mindenkinek van egy nagyon érzékeny, akár szuperérzékenynek is nevezhető oldala. Amikor a külső világ történései hirtelenül átrajzolják a belső tájat. Talán azért nem szoktuk használni ezt a képességet, mert félünk, hogy törékennyé tesz minket. Én az utóbbi években beengedtem ezt a törékenységet, elsírtam az addig visszatartott könnyeket. Odáig azt hittem, erős vagyok, szupererős, de a valódi erőm ennek az esendőségnek az elfogadásával talált rám igazán. Kerekebb lett a világ.

Ez az érzékenység a legmélyebb pillanatok átéléséhez is elvezethet. Mesélek egyet.

Tíz éves lehettem, a bagi kultúrházban ment épp a hagyományőrző fesztivál műsora. Én már eltáncoltam a gyerekcsoportos számot, és úgy, még népviseletbe öltözve megkerestem a közönség széksorai közt apukámat. Melléültem, lóbáztam a lábam, és hallgattam, ahogy a nénik az aratós dalokat éneklik, gyönyörűen hasított a hangjuk a levegőbe. De a sorok közötti csendben szipogást hallok, oldalra nézek, hát látom, az apukám az. Jaj, mi lehet vele, talán szomorú, én nem is láttam még férfit sírni, a fiúk nem sírnak, sokszor hallottam ezt. Pillogok oda-vissza az előadás képei és a  könnyektől ázó arc látványa közt, aztán lassan rájövök, hogy apukám, az én drága, érzékeny apukám nem a bánattól, hanem az örömtől indult meg, hatottak rá a fények, a dalok, az előadás ünnepi hangulata. Zavartan lóbázom a lábam tovább, valami kis meleg, jóleső borzongás jár át. Akaratlanul elmosolyodom, ez így sokkal jobban tetszik nekem, a férfiak mégis sírhatnak.

Dr. Katona Edit  homeopata, pszichiáter

„Valahogy sosem csodálkoztam azon, amikor valaki, aki megosztotta velem a gondjait és érzéseit, félszegen hozzáfűzte: „… tudja, én ilyen érzékeny vagyok…”. Vagy lehet, hogy nem is félszegen, hanem eltűnődve, vagy a homlokát ráncolva. Esetleg rosszalló hangsúllyal, vagy arra utaló gesztusokkal, hogy ő maga sem érti, mi ez. Mintha legalábbis valamiféle szerencsétlenség érte volna, és ez már így is marad.

Gyógyítóként engem nem is annyira az izgat ilyenkor, hogy érzékenynek tartja magát – mert belülről mindig is tudtam, hogy az jó dolog, mármint az érzékenység –, hanem az, ahogyan viszonyul ehhez. Ahogy minősíti önmagát ezzel az állapottal „megáldva”. Mindenki egyedien, őrá jellemző módon éli ezt meg. Ennek az egyedi reakciómódnak a megismerése kulcsot ad a kezembe, és segít megérteni a másik embert.  Meg az is nagyon érdekel, hogy – igen, értem, hogy érzékeny, de – mire érzékeny? Merthogy ne ragadjunk le egy sablonos megállapításnál!

És akkor jönnek az érdekes vagy éppen bizarr magyarázatok, kinél mi. Hogy ő a szélre túlérzékeny. Az erős fényre. Ha melegfront jön. Nem bírja elviselni a hangosabb zajokat, az emberek beszédét. És a kutyaugatást aztán végképp nem. Rosszul van a tömegek szagától, vagy akár a parfümöktől. És így tovább. Mit tehet ilyenkor az ember? Talán elkerülheti ezeket az ingerlő körülményeket, ha nem szeretne kikészülni. Nehéz segíteni az ilyesmin. Azon viszont sokkal inkább lehet segíteni, ami ennek az érzékenységnek a kellemetlen következménye lesz. Mert tudjuk, hogy vannak másféle érzékenységek is, túl a fizikain.

Lehet érzékenynek lenni kritikára. Arra, hogy mások miként vélekednek az emberről, miután olyan szerencsétlenül reagál a zavaró ingerekre. Hogy csúnyán szólnak hozzá, hogy csúnyán néznek rá. Meg arra is, hogy nem értik meg. Semmibe veszik. Érzékenyen érintheti, ha veszekednek körülötte. Nincs harmónia. Mondjuk, ettől összeugrik a gyomra.  – Mások nem érzik, amit én érzek? Mit keresek én itt? Hova csöppentem? – ilyen gondolatok suhannak át egy túlérzékeny ember fején. – Talán a többiek nem is ugyanúgy hallják, mint én? Lehet, hogy nem úgy érzik az illatokat sem? Nekem vajon máshogy ragyog az ég is?

A lelki érzékenység valami finom, sokrétű dolog. Úgy gondolom, egy bizonyos értelemben gazdagabb belső világra utal, egy láthatatlan isteni ujjlenyomat. Az ilyen emberre mondják, hogy bonyolult. Vannak ennek a minősítésnek fokozatai, egészen odáig, hogy „dilis”. Na igen, mert ha valamit nem ért egy átlagember, akkor az csak valami dili lehet.

Elaine Aron könyve a szuperérzékenyekről abban igazán jó, hogy felvilágosító és önsegítő egyszerre. „Világít” – érzékenyeket és kevésbé érzékenyeket. Olyanokat is megvilágít, akik segíteni vágynak: családtagokat, pedagógusokat, gyógyítókat. A szuperérzékeny olvasó pedig bizonyosan hatalmas megkönnyebbülést él majd át, amikor rájön: amit átél, az nem betegség! És ez még csak a kezdet…

Jó szívvel ajánlom könyvét minden társamnak, akinek élvezetet jelent elmerülni a test és a lélek csodás működésében, és fontos számára, hogy megértsük egymást. „

További információk

Szerző

Dr. E. Aron

Kategóriák