KrasznárKönyv az eredeti. Fejlesztő, logopédiai és gyógypedagógiai könyvek az elsőtől.
Fejlesztés nagyszerűen

Dévény Anna – Egy mindenkiért

3690 Ft

Elfogyott

Elfogyott

Dévény Anna ösztönös újító volt, akit a gyógyítás és olykor a sors komisz akaratával szembeni ellenállás hajtott. Eleinte ő maga sem tudta, mitől működik az a módszer, amelyre ráérzett. Mégis ezreket, kisebb és nagyobb gyerekeket, táncosokat, felnőtteket állított talpra. Olyanokat, akikről talán senki sem hitte, hogy esélyük lehet a teljes életre, vagy folytatódhat derékba tört pályájuk. Isteni kegyelemnek tartotta, amit kapott, ehhez mérten ragaszkodott annak tisztaságához.
Nem értette, miért kellene róla könyvet írnia bárkinek. Ő csak tette a dolgát, gyógyított, segített.
Dévény Anna szerény ember volt, de módszerének elismeréséért megküzdött a bürokráciával, a kétellyel és a gyógytornász szakmával is, amelynek élete végére legelismertebb művelője lett. Kemény harcos volt, talán túl kemény is.

Kívánságlistába
Kívánságlistába

Leírás

Két éve találkoztam először Dévény Annával, 2016 tavaszán bólintott rá, hogy könyvet írjak róla. Egy éven keresztül beszélgettem vele, mint később kiderült, ez volt élete utolsó éve.
Ösztönös újító volt, akit a gyógyítás és olykor a sors komisz akaratával szembeni ellenállás hajtott. Eleinte ő maga sem tudta, mitől működik az a módszer, amelyre ráérzett. Mégis ezreket, kisebb és nagyobb gyerekeket, táncosokat, felnőtteket állított talpra. Olyanokat, akikről talán senki sem hitte, hogy esélyük lehet a teljes életre, vagy folytatódhat derékba tört pályájuk. Isteni kegyelemnek tartotta, amit kapott, ehhez mérten ragaszkodott annak tisztaságához.
Nem értette, miért kellene róla könyvet írnia bárkinek. Dévény Anna csak tette a dolgát, gyógyított, segített.
Szerény ember volt, de módszerének elismeréséért megküzdött a bürokráciával, a kétellyel és a gyógytornász szakmával is, amelynek élete végére legelismertebb művelője lett. Kemény harcos volt, talán túl kemény is.
Ő már nem érhette meg, hogy a Mindenki egyért című könyv elkészüljön, de nekem mindent elmesélt. Én pedig leírtam.

 

További információk

Szerző

Hermann Irén

Érdekelhetnek még…

Kategóriák

Go to Top