KrasznárKönyv az eredeti. Fejlesztő, logopédiai és gyógypedagógiai könyvek az elsőtől.
Fejlesztés nagyszerűen
Főoldal>Írás, olvasás, Íráselőkészítés, betűtanulás, finommotorika, Iskola-előkészítő>Csodák öt vonal között 4-5 éveseknek – Írás felkészítő munkafüzet

Csodák öt vonal között 4-5 éveseknek – Írás felkészítő munkafüzet

790 Ft

Kívánságlistába
Kívánságlistába

A Csodák öt vonal között gyakorlófüzet írás felkészítő munkafüzet óvodásoknak, mely segít a térben majd a síkban való tájékozódást. Továbbá megkönnyíti a gyermeknek az iskolakezdést, melyben segítségükre lesznek a színes, vidám matricák.Az első sikerek a betűelemek tanulásakor, a hangok hangoztatása, majd összeolvasása után jönnek. Ehhez bizonyos felkészültségre, képességekre van szükség. Legfontosabb a kéz apró mozgásainak összerendezettsége, vagyis a finommotorika, amit rajzolással, színezéssel, ragasztással, a kéz és az ujjak állandó mozgatásával, lazításával tudunk fejleszteni. Fejlettsége előfeltétele az iskolai írástanulásnak, a technikai munka pontos elvégzésének. Nagyon fontos még a térben, majd a síkban való tájékozódás, kiemelten a jobb és a bal megkülönböztetése.

 

Leírás

Az első sikerek a betűelemek tanulásakor, a hangok hangoztatása, majd összeolvasása után jönnek. Ehhez bizonyos felkészültségre, képességekre van szükség. Legfontosabb a kéz apró mozgásainak összerendezettsége, vagyis a finommotorika, amit rajzolással, színezéssel, ragasztással, a kéz és az ujjak állandó mozgatásával, lazításával tudunk fejleszteni. Fejlettsége előfeltétele az iskolai írástanulásnak, a technikai munka pontos elvégzésének. Nagyon fontos még a térben, majd a síkban való tájékozódás, kiemelten a jobb és a bal megkülönböztetése. A kezességtől függetlenül rögzíteni kell, hogy a lapon balról jobbra, fentről lefele írunk. Munkafüzetünk feladatait a gyermekek életkori sajátosságaihoz igazítottuk – lehetőséget adva a differenciálásra is –, az alapoktól indulva gyakorolhatják a betűelemeket, az írás haladási irányát. Törekedtünk arra, hogy ne legyen unalmas, monoton ez a munka, ezért nagyon sok játékos elemet építettünk be a feladatokba. Legnagyobb motiváló eszköz a matrica lehet, de használata csak akkor lesz hatékony, ha célhoz kötött, a feladat megoldását segíti elő. A matricák úgy vannak sorba rendezve, ahogy a feladatban egymás után következnek.

 

Érdekelhetnek még…

Kategóriák

Go to Top