>, Óvodapedagógia>Fejlődés, gondozás, táplálás gyermekkorban

Fejlődés, gondozás, táplálás gyermekkorban

2600 Ft

Kívánságlistába
Kívánságlistába

A gyermek fejlődését belső és külső tényezők határozzák meg. A belső tényezőkhöz tartoznak az öröklött potenciális lehetőségek és az emberre jellemző érés, a külső pedig nem más, mint az összefonódott biológiai és társadalmi környezet. Ezért kiemelten fontos azoknak a szakembereknek szerepe, tudása, akik ebben az időszakban közreműködnek a családok ellátásában, gondozásában. Ők gyakran megtapasztalhatják – különösen az első gyermek esetén – a szülők fokozott érdeklődését, bizonytalanságát, és aggodalmát a fejlődéssel, gondozással, neveléssel kapcsolatban. A „Fejlődés, gondozás, táplálás gyermekkorban” című könyv bemutatja, hogy a fejlődés milyen határok között tekinthető meg felelőnek, továbbá hogy a szeretetteljes gondozás, táplálás hogyan segíti a gyermek optimális fejlődését. Az „Életszakaszok” fejezet foglalja össze az intrauterin élet, az újszülött, az egészséges csecsemő, az 1-3 éves, az óvodáskorú, az iskolaérett és az iskolás gyermek fejlődésének jellemzőit, amely alapján lehet az egyes korszakokban támogatni, követni, értékelni a fejlődés menetét és szükség esetén korai intervencióval, fejlesztéssel, terápiával segíteni ezt a folyamatot. Ezt követően az olvasó hasznos ismereteket és praktikus tanácsokat kaphat az újszülött fogadásával, a csecsemő és kisgyermek fürdetésével, öltöztetésével, altatásával, levegőztetésével, napoztatásával kapcsolatban. A könyv megismerteti a korai időszakban előforduló gyakori betegségeket, azok tüneteit és kezelésük módját. A gyermekbalesetekről szóló fejezete a biztonságos környezet jelentőségére, a balestek megelőzésének lehetőségeire, eszközeire hívja fel a figyelmet. E könyv a fejlődéssel, gondozással, táplálással kapcsolatos alapvető ismereteket foglalja össze, amelyet egyaránt ajánlunk hallgatónak, végzett szakembereknek, szülőknek, nagyszülőknek.

Cikkszám: 3024 Kategóriák: , Szerző: Bajusz J., Fiedler O., Tobak O.

Leírás

További információk

Szerző

Bajusz J., Fiedler O., Tobak O.

Kategóriák