Hiperaktivitás 3.

Gyarmathy Éva

Kórkép és körkép a hiperaktivitás és hiperaktivitászavar kapcsán

Hiperaktivitászavar

A hiperaktivitás az esetek legalább felében öröklött eltérés, de a születés előtt, alatt vagy után, az agyat ért enyhe trauma következménye is lehet. Mindenképpen eltérő neurológiai működés áll hátterében, ami önmagában még nem betegség. Zavarrá akkor válik, ha a neuroló­giai elté­rés súlyosabb, illetve ha megfelelő pedagógiai-pszichológiai környezet híján ezek az eltérések a viselkedéstanulás útján nem tudnak kompenzálódni.

Amikor egy viselkedés az egyén beilleszkedésében és mindennapi tevékenységében tartós és súlyos zavart okoz, akkor beszélnek pszichiátriai betegségről. A hivatalos diagnosztikai rend­szerek ekkor írják le a hiperaktivitászavar kifejezést is.

A hiperaktivitászavar vezető tünete a túlzott impulzivitás, a kontrollfunkciók jelentős alulműködése. A gyermek kiszámíthatatlan, túlmozgó, de mozgása ugyanakkor koordinálatlan lehet. Nem tud korának megfelelően egy helyben maradni, elfoglalni magát.

Hiperaktivitás

A hiperaktivitás nem betegség. Olyan idegrendszeri típus, amely neurológiailag kis mértékben eltér a többségtől. Ez az eltérés okozza a sajátos észlelési- és reakciómódot.

A hiperaktív egyének figyelme szórt, sok mindennel foglalkoznak, de ha valami megragadja figyelmüket, hiperfókuszálnak, vagyis olyan erősen figyelnek, hogy minden másról megfeled­keznek. Impulzívak, gyorsan reagálnak, meggondolatlanul cselekszenek.

Állandóan ingerekre van szükségük, ezért folyton aktívak. Nem csak mozgásban jelenik ez meg. Az agyuk aktív, ingerekre vágyik, ezért folyton tevékenyek. A hipermotilis kifejezés kevésbé találó. Nem túlmozgóak, hanem túltevékenyek. A túlmozgás is jellemző lehet, de fő­képp azért, mert nem akkor és nem úgy mozognak, ahogy kellene. Késztetéseiknek az elvár­ha­­tónál kevésbé tudnak ellenállni.

Az észlelés és reakciómód ezen sajátosságai érthető módon zavaróak lehetnek a környezet számára. Emiatt a hiperaktív egyének kicsi gyerek koruktól kezdve veszélyeztetettek. Könnyebben válnak problémás gyermekké, és így problémás felnőtté.

A hiperaktivitás azonban önmagában nem probléma, sőt, megfelelő környezetben nagy érték. A tevékenységi vágy, amely a hiperaktív egyének adottsága, kiemelkedő teljesítményekre ad lehetőséget. Az észlelésbeli sajátosságok, a másféle megközelítés, másféle gondolkodás, út az új, innovatív megoldásokhoz.

A hiperaktivitás felnőttkorban is megmarad. Az, hogy zavart, betegséget okoz, vagy tevékeny, alkotó életet tesz lehetővé attól függ, hogy gyermekkorban milyen környezet vette körül.

Közvetlen környezeti hatás

A harmónikus lelki fejlődéshez minden gyermeknek szüksége van többé-kevésbé rendezett kör­­nyezetre és valamennyi kontrollra. Születésétől kezdve tanulja a kisbaba a szabályokat, és építi be idegrendszerébe.

Ha a környezet kiszámíthatatlan, a gyermek igényeitől független és nincsenek világos szabá­lyok, nem tudja kialakítani a belső szabályokat és a belső kontrollt.

A hiperaktív gyermek számára a szokásosnál erőteljesebb és tartósabb kell legyen a szabályo­zást lehetővé tevő környezeti hatás. Az örökletesség miatt azonban elég nagy esély van arra, hogy a családban még a szokásos szabályozást se kapja meg. A legveszélyeztetet­tebbek azok a hiperaktív gyerekek, akiknek gondozója, aki a gyermek környezetét a legfogékonyabb korban a legerőteljesebben meghatározza, maga is hiperaktív.

A hiperaktív anya impulzivitása miatt nehezen képes a gyermek számára kiszámítható környezetet biztosítani. Ezért a gyermek agya „nem találja meg a rendszert”, nem talál összefüggéseket, szabályt.

A hiperaktív anya kevésbé tud figyelni gyermekére, és túltevékenyként mindent megcsinál a gyermek körül. Gyorsan tisztába teszi, megeteti, egyszerre több mindent képes csinálni, gyak­ran szertelenül, rendezetlenül. A kisbaba csak kapkodja a fejét, hogy mi történik vele és körü­lötte. Igényei kielégítésére nincs módja, pontosabban nem lát összefüggést igényei felmerülése és kielégítése között. A belső kontroll érzése nem fejlődik megfelelően.

A hiperaktív anyának nehézséget jelent következetesnek lenni. Pedig kiszámítható szabályok hiányában szorongásos zavarok alakulnak ki még a nem hiperaktív gyermekeknél is. Szomorú tapasztalat azoknak a gyermekeknek a súlyos szorongásos zavarai, akiket szüleik szélsősége­sen liberálisan neveltek, és akiknek tiltások, korlátok nélkül kellett volna megtalálni a szabá­lyo­­kat. A többé-kevésbé következetes szabályrendszer segít a belső szabályozás kialakulá­sá­ban.

Hiperaktív gyermeknek még a szokásosnál is határozottabb és következetesebb szabályrend­szerre van szüksége. Ha azonban még az átlagos kiszámíthatóságot se nyújtja a környezet, nemcsak az a tudása hiányzik majd, hogy mit szabad és mit nem, hanem maga a fékrendszer se fejlődik elég erőteljesen.

Közvetett környezeti hatás

A hiperaktivitás előfordulási aránya nem változik lényegesen. A hiperaktivitás­zavart viszont, bár nagyon különböző arányban (4-10 %), de egyre gyakoribbnak látják a szakemberek. Az eltérő adatok mögött a fogalom meghatározásának bizonytalansága áll. Zavarnak akkor írják le a tünet­együttest, ha az az egyén alkalmazkodását jelentősen akadályozza. Ennek alapján két elemet kell figyelembe venni: az egyént és a környezetét.

A diákoknak a mai iskolában, szemben a néhány évtizeddel korábbiakkal, nem kell hátratett kézzel, szinte teljesen inaktívan, csak a pedagógus utasításai szerint tevékenykedni. Mégis, egyre többen nem tudnak alkalmazkodni. Ez azt mutatja, hogy a környezet más hatásai felelősek a hiperaktivitászavar megnövekedéséért.

A fellazult értékrendszer, a rohanó világ általános kontrollcsökkenést okoz. Nehéz alkalmazkodni, mert a változások gyorsak, minden felgyorsult. Hiányoznak a biztos pontok. A gyermekeknek ebben a világban kell kialakítaniuk saját kontrollfunkcióikat. Akinek ezen a téren adottságai kevésbé segítenek, kevésbé tud megküzdeni a feladattal. Ha emellett a közve­tett társadalmi-kulturális hatás mellett még a szülőkön keresztül a közvetlen hatások is a kontrol­l­hiányt erősítik, következetlen nevelés, elsöprő, túlaktív gondozó által, akkor a zavar kialakulása igen valószínű.

A hiperaktivitás nem igényel kezelést

A hiperaktivitást nem kell kezelni. Megfelelő környezetre van szüksége ezeknek a gyermekeknek. A nekik megfelelő környezet alig különbözik a szokásostól, csak néhány tekintetben hangsúlyosabbak a sarokpontok.

A hiperaktív gyermekeknek megfelelő környezet: alkotó, korlátozó és türelmes.

A gyermekek fejlődésében a tevékenység, az alkotás lehetősége lényeges, a hiperaktív gyermeknek viszont lételeme. Állandóan csinálnia kell valamit.

Mindig legyen lehetősége tevékenységre, hogy energiáit kanalizálhassa!

A hiperaktív gyermek számára az üresjárat szenvedés, ezért a gyermek kitölti az űrt. Keres magának ingereket. Nem mindig úgy, ott és akkor, ahogy a környezetnek is megfelel.

A korlátok minden gyermeknek támpontokat jelentenek. A hiperaktívaknak viszont kapaszko­dókat. Rendkívül fontos, hogy megtanulják a határokat, és a fékrendszer működ­tetését. Tartós, határozott sőt, akár merev határok kellenek, mert a belső korlátok bizony­talanok.

A gyermekek a szabályokat fokozatosan tanulják meg, nem tudnak mindent egyszerre. A hiperaktív gyermeket lehet úgy tekinteni, mint akinek sok jó képessége van, de a szabályokhoz nincs érzéke. Nagyobb türelemre van szükség. Kis eredményekkel kell beérnie a környezetnek, és csak fokozatosan lehet előbbre lépni.

Minél kevesebb legyen a szabály és a korlát, de azok nagyon határozottak, áthághatatlanok legyenek!

A hiperaktivitászavar kezelése

A hiperaktivitászavar minden életkorban kezelhető és kezelendő, mert igen súlyos következ­mé­­nyekkel járhat. A hiperaktivitászavar életveszélyt okozhat. A meggon­do­latlan cselekede­tek, fékezetlen késztetések, indulatok ön- és közveszélyessé tehetik a gyermeket.

A következmények közül a legkisebb, hogy a gyermek zavarja társait és a tanítást. A nagyobb bajok, súlyos lelki zavarok, magatartászavar, antiszociális fejlődés elkerülése érdekében kell a kezelés, és nem azért, hogy a környezetnek könnyebb legyen.

A hiperaktivitászavar kezelésében hatékony módszerek állnak rendelkezésre. Fokozatosan és rendkívüli következetességgel, minden kis eredményt megerősítve lehet segíteni a gyermeket a kontroll megszerzésében. Ez évekig is eltarthat, és mind a szülők, mind az iskola közremű­ködésére szükség van. Ha tizenéves korra sikerül a gyermeknek megtanulnia saját fékrendsze­rének működtetését, ez egész életében segíti majd.

Súlyos esetekben a gyermek nem érhető el a fenti módszerekkel. Ha olyan szintű a kont­rollhiány, hogy a gyermeknek nincs elérése saját fékrendszeréhez, akkor időszakosan gyógy­szeres kezelés válhat szükségessé.

A gyógyszeres kezelést nagy körültekintéssel pszichiáter végezheti. Legalább egy hét gyógyszer nélküli megfigyelés és tesztelés után legalább egy hét gyógyszerrel történő megfigyelés és tesztelés szükséges, majd rendszeres kontroll.

A kezelésben alkalmazott szerek serkentők, amelyek az idegi átvivő anyagok termelését serkentik. A gyermek ezáltal képes lesz fékjeit használni, ingerhiánya csökken. Ekkor a viselkedés terápia már hatásos lehet. A gyógyszer segédeszköz. A cél az, hogy a gyermek megtanulja kontroll­funkcióinak használatát. Utána már nincs szüksége gyógyszerre.

Forrás: www.diszlexia.hu