A Titoktündér - A tündérek könyve (Kód: )

a-titoktunder-a-tunderek-konyve

Ez a könyv a Titoktündér-sorozat negyedik kötete, mely az eddigiektől eltérően nem áll be az időrendi sorba, ugyanis az első rész olvasása után bárhová beilleszthető. Óvodások és iskolások számára is érthető és élvezhető meséket tartalmaz.
Aki már ismeri az első könyvből a főszereplőket és az alaptörténetet, bátran kezébe veheti ezeket a meséket, melyeken keresztül betekintést nyer a titoktündérek varázslatos világába. Most minden idők legérdekesebb történeteivel ismerkedhet meg, ezúttal más-más titoktündér által elmesélve.
A már jól ismert szereplőktől nem búcsúzunk, róluk eddig ismeretlen elbeszélések kerülnek napvilágra, de új barátokkal, titkokkal, varázslatokkal és útmutatásokkal gazdagodhatunk.
Aki az első részt követően időrendben haladt, és már olvasta a Titok Klubot, esetleg a Titok Akadémiát is, feltétlenül meg kell ismerkednie ezzel a könyvvel! Aki viszont még az elején jár, és csak most ismerte meg a Titoktündért, annak sem kell aggódnia, remekül fog szórakozni, bármelyik rész után kerüljön is erre sor! A kalandok és a szereplők változatosak, a lényeg azonban megmaradt:
Titokmesék gyerekeknek és felnőtteknek a pozitív gondolkodásról, önbizalomról és megannyi másról, hogy minden egy kicsit könnyebb legyen!


Ár: 3 000 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát
Mennyiség:  db



Ajánlott / kapcsolódó termékek
A könyvben egy jó humorú, éles látású kisfiú naplójában írja le saját hétköznapjainak történeteit, érzéseit, melyeket a gyerekek olvasva jókat mulathatnak, miközben itt-ott magukra vagy testvéreikre ismerhetnek. Minden történetet a gyerekeknek szóló levél követ, melyben választ kaphatnak a leírt vágyódásokra, hibákra. Ugyanúgy a nevelőknek, szülőknek szóló tanácsok, biztatások is helyet kaptak a történetek után, melyek megkönnyebbíthetik a hétköznapokat. Ezeket a tanácsokat továbbgondolva megtalálhatják a legjobb megoldást a gyermek nehézségeire, problémáira. A könyv melléklete meditációs mesét és elengedő gyakorlatot is tartalmaz, ajándékként letölthető hanganyaggal. „Ajánlom ezt a könyvet, mert olyan történetek vannak benne, amelyek a hétköznapjaimban is előfordulhatnak, és érdekes, Pisti hogyan oldja meg ezeket. Nagyon vicces és kalandos történet, de komoly részekkel. Márk 12 éves”
990 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát
A Titoktündér sorozat második része, a korábbi kalandok folytatása. Hőseink nem változtak az előző részhez képest: Tobias és Lola továbbra is velünk tartanak, ám az iskola kezdetén létrejött Titok Klub révén kibővült a csapat Pannival és Boldizsárral, valamint az ő titoktündéreikkel: Lottival és Helennel. Ahány gyerek, annyiféle, így még több izgalmas lehetőség, még több – a valóságban is bármikor és bárkivel előforduló – szituáció segít a gyerekeknek abban, hogy maguk is átéljék és átérezzék a mesék tartalmát, mondanivalóját.
3 050 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát
A kis polip megtanulja, hogyan nyugtassa meg magát, amikor nagyon dühös. A progresszív izomrelaxáció - melyet e mesekönyvből könnyedén és élvezettel sajátíthat el gyermekünk - ellazítja a testet és lecsendesíti az elmét. Alkalmazása hatékonyan csökkenti a stresszt, a szorongást és az agressziót, a gyermek képes lesz uralni nehéz érzéseit, és könnyebben elalszik. "Szülőként, pedagógusként - bármennyire is szeretnénk - nem óvhatjuk meg gyermekeinket minden stressztől, szorongástól. Abban segíthetünk nekik, hogy hatékony megküzdési stratégiákat dolgozzanak ki a nehéz helyzetekre. A progresszív izomrelaxáció módszere azon alapszik, hogy érzelmi tónusunk és izomtónusunk között kapcsolat van: ha a testünk ellazul, a lelkünk is követni fogja. Ezt a technikát tanítja meg e kedves mesekönyv, amely kis lépésekben, játékosan juttatja el a gyermeket a relaxáció élményéhez." Dr. Kádár Annamária, pszichológus, egyetemi adjunktus "Nélkülözhetetlen könyv mindenkinek, akinek gyereke van, vagy gyerekekkel dolgozik!" Dr. L. Teegargen, klinikai szakpszichológus "Gyermekpszichológusként rendszeresen használom ezt a könyvet - a gyerekek és a szülők egyaránt szeretik! Gyerekbarát és élvezetes módon tanítja meg az aktív megküzdéshez szükséges ellazulást. Lássuk be: még a felnőtteket sem könnyű rávenni, hogy gyakorolják a relaxációt, e könyv segítségével azonban a gyerekeknek minden megerőltetés nélkül megy." Dr. D. Davis, gyermekpszichológus
2 290 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát
Copyright MAXXmarketing Webdesigner GmbH