Diszlexia-diszgráfia-diszkalkulia-tanulási zavar - gyakorló

Diszlexiával, diszgráfiával, diszkalkuliával és egyéb tanulási nehézséggel foglalkozó gyakorló-fejlesztő kiadványok, feladatgyűjtemények

Rendezés: orderby Kijelző:
Gyártó: Ár: -tól -ig Ft Szűrő törlése
Ismét kapható! A Fejlesztő olvasókönyvet azoknak ajánljuk, akik számára gyakran problémát okoz az olvasás és a szövegértés: tizenéveseknek, esti és levelező iskolák idősebb tanulóinak, a szakképzésben résztvevőknek, valamint az ún. diszlexiás osztályokba járó diákoknak. Azoknak a fiatal felnőtteknek kíván segíteni, akiknek még nem alakultak ki vagy nem szilárdultak meg az olvasási készségei, ezért fokozottan ügyel a motivációra és az érdeklődés felkeltésére. az ő esetükben nagy gondot kell fordítani a nyelvi tudatosság fejlesztésére, a szóbeli lapozásra, majd a hang-betű kapcsolatok kialakítására, végül a folyékony olvasás begyakorlására. A szövegértés szintjeit is gondosan kell kiépíteni: a szó szerinti, az értelmező, a kritikai és a kreatív olvasás összekapcsolásával. Az olvasmányokhoz kapcsolódó számos feladat a készségek kis lépésekben történő, fokozatos kialakítását biztosítja. A könyv rendkívül alkalmas a felzárkóztatásra, az általános iskolai tananyag elmélyítésére, valamint az otthoni gyakorlásra.
2 300 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát

Megkísérli fejleszteni a napjainkban sok gondot okozó szövegértő - szó szerinti, értelmező, kritikai, kreatív - olvasást. Megkísérli elmélyíteni a középiskolai irodalmi tananyagot, megkísérli közelebb hozni az alkotó lelkületét olvasója lelki világához.A tanterv kívánalmainak is eleget tesz: helyet kaptak benne a tömegkommunikációs műfajok, valamint a sokat emlegetett, de kellőképpen meg nem világított manipuláció. A könyv az előkészítő tanfolyamon, a 9.évfolyamon és utána használható leginkább, de néhány szövegének megértése elképzelhető az alsóbb osztályokban is.
2 900 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát

Ismét kapható! A tankönyv sorozat azoknak a gyermekeknek készült, akik olvasási nehézségeik - diszlexia - miatt korrekcióra szorulnak. A könyv olyan szószedeteket tartalmaz, amelyek egyes betűk gyakorlására, a tévesztett betűk differenciálására szolgálnak, valamint olyan meséket, amelyekkel az összefüggő szöveg olvasását, a szövegértést gyakorolhatják.
2 710 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát

A tankönyv sorozat azoknak a gyermekeknek készült, akik olvasási nehézségeik - diszlexia - miatt korrekcióra szorulnak. A könyv olyan szószedeteket tartalmaz, amelyek egyes betûk gyakorlására, a tévesztett betûk differenciálására szolgálnak, valamint olyan meséket, amelyekkel az összefüggõ szöveg olvasását, a szövegértést gyakorolhatják.
2 710 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát

A tankönyv sorozat azoknak a gyermekeknek készült, akik olvasási nehézségeik - diszlexia - miatt korrekcióra szorulnak. A könyv olyan szószedeteket tartalmaz, amelyek egyes betûk gyakorlására, a tévesztett betûk differenciálására szolgálnak, valamint olyan meséket, amelyekkel az összefüggõ szöveg olvasását, a szövegértést gyakorolhatják.
2 710 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát

A munkafüzet fejleszti a szükséges készségeket, érdekes, változatos feladatokat biztosít, a gyerekek játszva, sokat tevékenykedve tanulhatnak.
1 675 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát

A munkafüzetben a helyesírás és a nyelvtan lapjaival ismerkedhetnek meg a kisdiákok. Az első félévben a hangokkal, betűkkel foglalkozunk. Megfigyeljük a hangok időtartamát, ennek jelölését. Megismerkedünk az ABC-vel és a szótárak használatával. A második félévben a szavakkal, mondatokkal foglalkozunk. Gyakoroljuk a szótagolást. Megfigyeljük a szavak különböző jelentését, hosszasan ismerkedünk a különböző toldalékokkal. Megismerkedünk a kijelentő és kérdő mondatokkal.
1 675 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát

Ismét kapható! A gyakorlóanyag több mint 200 feladatot tartalmaz, melyek nehézségi fokát a csillagok száma jelzi. A kötet első része csoportosítási feladatokat, a második rész mondat összeállítási feladatokat, míg a harmadik rész szövegösszefüggési feladatokat tartalmaz. Meixner Ildikó szellemi örökségét igyekszik továbbadni ez a kiadvány is.
5 150 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát

A Szebben akarok írni gyakorlóanyag két kötete a dysgráphiás (írásnehézségekkel küzdõ), iskolaelõkészítõs, felmentett és nagycsoportos óvodás gyermekek részére készült. Olyan vonalvezetési gyakorlatokat tartalmaz, melyek az írás elõgyakorlataként foghatók fel. Játékos, rajzos formában próbálja fejleszteni a rossz kézügyességû, grafikus készségû, térben nehezen tájékozódó gyermekek író-, rajzoló mozgását, lendületes vonalvezetését.
2 380 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát

Az önálló, alkotó munkát kívánjuk segíteni jelen kiadványunkkal, mely a reedukációs munka számára szótípusok szerint tartalmaz szósorokat. E kötet hasznos nyersanyagot szolgáltathat a logopédiai munkához, mivel többféle változatban állíthatók össze gyakorlóanyagok a gyűjteményből.
3 480 Ft
Tartalmaz 5 % Áfát

Copyright MAXXmarketing Webdesigner GmbH